A villanyautózás kulcskérdései közé tartozik a töltőhálózat kiépítése. Sok embernek eszébe sem jut, hogy a belsőégésű motorral hajtott járműveket elég nehéz lenne használni, ha nem lennének benzinkutak. Mert vannak. A mióta megjelent az elektromos autókat félóra alatt majdnem teljesen feltöltő úgynevezett gyorstöltési technológia, azóta a villanyautózás hétköznapi, életvitel-szerű használata előtt is megnyílt az út. Aki ilyen járművet használ (mint e sorok írója is), az többnyire éjjel használja a hagyományos hálózati töltőt, ami 4-10 óra alatt teljesen feltölti az akkumulátort, napközben pedig, ha szükséges, a gyorstöltőket veszi igénybe. Feltéve, hogy vannak…

Magyarországon jelenleg négy nyilvános gyorstöltő oszlop van. Budán, Budaörsön, Siófokon és Zalaegerszegen. Bosszantóan kevés. Az azonban még bosszantóbb, hogy a négyből csak három működik. A budaörsi ugyanis műszaki hiba miatt TÖBB, MINT EGY HÓNAPJA nem üzemel. Ami elromolhat, az el is romlik. Rendben, előfordul. De! Amit meg lehet javítani, azt meg is kéne javítani. Méghozzá gyorsan, mert ez az oszlop az amúgy is vérszegény hazai gyorstöltő-hálózat 25%-át teszi ki! Nem akarok sárral dobálni senkit. Tényeket közlök. Ehhez a töltőhöz három cégnek van köze. A francia DBT gyártja a töltőoszlopot. A Nissan vásárolja és állítja üzembe. A Gablini márkakereskedés telephelyén van felállítva. Mindhárom cég ismert, sikeres és jó hírű. Nem tudom, kinek (kiknek) a hibája, hogy a töltő nem működik, és azt sem tudom, hogy kinek kéne megoldani a hibát. Azt viszont nehezményezem, hogy egy több millió forintos, világszínvonalú terméket (a töltőt), amit három erős és megbízható cég menedzsel, nem lehet hosszú hetek alatt működőképes állapotba hozni. Ez a híres 21. század? Érthetetlen.

És az érthetetlen jelenségeknek még nincs vége. A töltőoszlopon felirat várja a talán utolsó elektronjait munkára fogó autóval odaérkező sofőrt: „A töltő műszaki hiba miatt nem üzemel, de ha megadja a telefonszámát, a hiba kijavítása után értesítjük.” Aha. Ez milyen kedves! De ma kellene hazajutni! Jössz este kilenckor a Dunántúlról, egész nap a dolgodat végezted, fáradt vagy, éhes, alig várod, hogy otthon legyél, lásd a családodat. Azt tervezted, megállsz tíz percre Budaörsön, hogy biztosan hazaérj. Ehelyett jön a reménysugár, hogy majd értesítenek, ha jó a töltő. Grátisz, majd valamikor egyszer! És ezzel ki is vagy segítve. A finom vacsora, a párod becéző szavai, a gyermekeid mosolya, a mennyei fürdő és a kényelmes ágyad helyett szövögetheted a rózsaszín álmokat az ügyes kezek által működőképessé tett töltőről, ami egyszer majd hozzásegít, hogy elérj oda, ahová naivan elindultál. Ott állsz tanácstalanul a majdnem üres akkuval és káromkodás helyett meg kell oldanod a helyzetet. És ebben ez a kiírás nem segít.

A szövegből két következtetést lehet levonni. Egy: Aki kiírta, az sosem használt villanyautót, legalábbis életvitelszerűen biztosan nem. Kettő: Vagy ha mégis, akkor számára a többi elektromos járművet használó… (nem szívesen írnám ide milyen jó szagú helyzetben van).

Mi a megoldás?

Természetesen mielőbb meg kell javítani a hibás oszlopot. ADDIG viszont, míg ez nem sikerül:

  • címlista és/vagy térképvázlat kiragasztása távolságadattal együtt (!) a legközelebbi töltési lehetőségekről
  • ugyanezen információk elérhetősége az éjjel-nappal szolgálatot teljesítő őrnél
  • normál 230V-os kültéri aljzat biztosítása ideiglenesen, ha ez balesetvédelmi szempontból vagy egyéb okokból nem kivitelezhető és hagyható felügyelet nélkül, akkor a portásnál elhelyezett hosszabbító használatának lehetősége

És akkor az az autós, aki mások helyett is tesz valamit a haladásért és az élhetőbb világért, aki vállalja az úttörő szerepét egy új technológia elterjedésének hajnalán és nem mellesleg közel tízmillió forintot hagy a fentebb említett kereskedésben, nos az úgy érzi majd, hogy ő is a világon van, nemcsak azok, akiknek zaját és bűzét ma még kénytelen elviselni a saját csendes és szagtalan autójában.

Nagy György