Jól megpörgette az internetet Elon Musk egy elejtett megjegyzése, amelyben egy napelemes Tesla-tetővel kapcsolatos hozzászólásra reagál, azt írta: “Esetleg opcióként kínálhatjuk majd.”

musk_twitter_solarpanel01Innentől persze elindult a lavina, és rögtön elkezdett cikkezni a sajtó a “Tesla következő nagy dobásáról”, amelyben durván továbbgondolták ezt a megjegyzést, és egyből “önellátó” autóról kezdtek beszélni.

Lássuk, mennyire reális mindez?

Tény, hogy a Toyota is kísérletezik valami hasonlóval, a Priushoz is elérhető lesz majd egy napelemmel borított tető. Természetesen az sem elképzelhetetlen, hogy a Tesla is kínál majd hasonló megoldást – bár Musk egy szót sem írt arról, hogy mire lehet majd használni ezt az opciót. A napelemmel borított tető egyébként a legkevésbé sem újdonság – a Fisker Karma is ilyen, de “szolártető” már nagyon régóta elérhető pl. az Audikhoz is. Eddig azonban ezek a megoldások maximum az utastér szellőztetésére voltak elegendőek, most először hallani olyan híreket, hogy a jármű mozgatásához is használnák a megtermelt energiát.

De mire lehet elég a gyakorlatban? Arra biztosan nem, hogy többé a csatlakozók felé se kelljen néznünk. Lássuk a számokat: különösebb ügyeskedés nélkül egy szép napsütötte napon egy tetőnyi panel, ha nagyon fejlett technológiával gyártják le, optimális körülmények között (mondjuk Kaliforniában) képes lehet maximum 5kWh-t leadni egy nap alatt.

Vessük ezt össze a fogyasztási adatokkal! A Model S normál használatban 20-23 kWh-t fogyaszt 100 kilométerenként. Ha feltételezzük, hogy a Model 3 fogyasztása közelebb áll majd mondjuk a Nissan Leaf-hez, akkor várhatóan 12-16 kWh-s fogyasztást tippelhetünk. Tehát ha a napelem teljes megtermelt energiáját veszteség nélkül eltároljuk, akkor egy nap alatt az autó kb. 30-40km-re elegendő energiát tud megtermelni, a legoptimistább forgatókönyv, és tűző nap esetén. A gyakorlatban ez ennek inkább a fele-harmada lehet. Ezt a gyors számítást támasztja alá az is, hogy néhány hónapja adtunk hírt a Sono Motors fejlesztéséről – az “önellátónak” tervezett kisautó telis-tele rakva napelemmel (az oldalán is) ígér optimistán napi 30 km “megtermelt” hatótávot. Pedig nyilván egy ilyen kis kapszula fogyasztása inkább alulról közelítheti a 10 kWh-t…

Tehát a realitás inkább az, amit a Toyota is kommunikál: hogy a szolár tető ideális esetben kb. 10%-al csökkentheti a külső forrásból felvett energiamennyiséget. Ha a Tesla kitalál valami extra furfangosságot, például valamilyen kihajtható nagyobb felületű megoldást, akkor ez természetesen fokozható – Musk erre is tett utalást a közelmúltban.

musk_twitter_solar_panel2Összefoglalva: a napelemes tetőtől még biztosan nem lesz önellátó a Tesla, és semelyik másik villanyautó sem, de arra kiváló lehet a megoldás, hogy pl. az utastér lehűtéséhez összeszedje a szükséges energiát, illetve arra is, hogy pár százalékot faragjon a külső áramigényen.

Ezzel együtt mi nagyon drukkolunk annak, hogy valóban a piacra lépjenek ilyen járművek, hiszen az nem lehet egy utolsó érzés, amikor egy hosszú hétvégén a kert végében leparkolt autó hétfő reggel +20-70 km hatótávval vár bennünket… 🙂