Végre a részleteket is megtudtuk a hetek óta csepegtetett információk után: a Tesla mostantól minden autóját felszereli a teljesen önálló közlekedéshez szükséges minden eszközzel – a szoftver pedig hamarosan érkezik.

Mit is jelent mindez? A most beszerelésre kerülő hardvereszközöket a később érkező szoftverfrissítések egyre jobban fogják használni, és több fokozatban ezek az autók már el fognak jutni a teljesen önálló közlekedésig. Természetesen addig még hosszú az út, nem csupán technikai, de jogi értelemben is.

Új, előre néző kamerák
Új, előre néző kamerák

Lássuk, milyen eszközökkel érkeznek az új Teslák:

  • 360 fokos lefedettséget biztosító kamerarendszer, összesen 8 kamerával
  • 12 db. ultrahangos szenzor
  • egy nagy teljesítményű radar az autó orrában
  • egy Elon Musk által “szuperszámítógépnek” nevezett feldolgozóegység, ami a mostaninál kb. 40-szer nagyobb számítási teljesítményű. (Így másodpercenként 12 ezer milliárd műveletet képes elvégezni.)
Tesla szenzorrendszer
A Tesla új szenzorrendszere

Ahogyan a fenti rajzon is látszik, a szenzorok, kamerák, és a radar egymással átfedésben működnek. Természetesen magukon a szenzorokon is javítottak, az ultrahangos rendszer például kétszer nagyobb felbontású és hatótávolságú, mint az előző verzió.

Az új rendszert minden mostantól gyártott Tesla megkapja, ugyanakkor ezek teljes körű használatához a tulajdonosoknak mélyen a zsebükbe kell nyúlni. Az első lépcsőben az Enhanced Autopilot funkció megvételével lehet aktiválni a rendszert, ami 4 kamerával, illetve az ultrahangos rendszerrel dolgozik. Ez még sok újdonságot nem hoz a már elérhető funkciókhoz képet: ügyes sávtartás, sávváltás, automata parkolás, esetleg garázsba beállás érhető így el. Ezt a funkciót rendeléskor 5000 dollárért, bármikor később pedig 6000 dollárért lehet elérni.

Ott bújik az oldalra néző kamera
Ott bújik az oldalra néző kamera

A második csomag a “Full Self Driving Capacity” elnevezést kapta, ezért a megrendeléskor 3000, később aktiválva pedig 4000 dollárt kell fizetni. Ez az opció aktiválja az összes új érzékelőt (mind a 8 kamerát használja), és teszi lehetővé a folyamatos fejlődését az autónak egészen a teljesen önálló módig. A rendszer teljes kiépítettségekor ez azt fogja jelenteni, hogy minden emberi beavatkozás nélkül lesz képes a Teslánk elvinni bennünket a célig – amelyet természetesen a naptárunkból olvas ki. Út közben természetesen figyeli és értelmezi a táblákat, közlekedési lámpák jelzéseit, közlekedési szabályokat is. Ha megérkeztünk, akkor kiszállás után parkolóhely-kereső üzemmódra vált, és önállóan leparkol a közelben. Ha már nincs több programunk, akkor hazavisz minket az autó, majd leparkol a garázsban.

Ott is egy kamera
Ott is egy kamera

A gyár várakozása szerint a rendszer az átlagos emberi vezetőhöz képest legalább kétszer biztonságosabb lesz. Az új rendszerre épülő, egyre okosabb szoftverek várhatóan ütemezetten érkeznek az autókra, 2018-ra érve el a teljes funkcionalitást.

Az alábbi videón működés közben láthatjuk az új rendszert:

Tesla Autopilot 2.0 – Level 5 Autonomy. Full Self-Driving Hardware

The latest demonstration of Enhanced Autopilot supported by Tesla Vision and the Full Self-Driving Hardware becoming available on all Tesla cars. ❤️ Tesla