Van néhány olyan feladat, ahol a hagyományos (kis)haszongépjárművek egyszerűen nem teljesítenek elég jól. Tipikusan ilyen a postai üzem, ami a rengeteg megállással rövid úton teszi tönkre ezeket a járműveket, a beszállítók pedig folyamatosan igyekeznek valahogy mégis üzemben tartani őket, jellemzően erősített, speciális alkatrészek bevetésével. Nem véletlen, hogy a német posta saját tisztán elektromos hajtású típust fejlesztetett erre a feladatra.

Talán egy fokkal könnyebb helyzetben vannak azok a közepes teherautók, amelyek a városok tisztaságáért felelősek – a rengeteg elindulást-megállás itt is gyilkolja a technikát, de jellemzően legalább nem tetézik a motor ki-és bekapcsolásával. Ez azonban együtt jár a rendkívül környezetszennyező üzemmel, és a mindannyiunk számára ismerős jelentős zajterheléssel is. Óriási szükség lenne tehát a környezetbarát, az ilyen gyakori elindulás-megállás jellegű üzemet jól viselő elektromos hajtás bevezetésére ezen a területen is.

A kínai elektromos óriás, a BYD amerikai divíziója a hulladékkezelő felépítmény-specialista Wayne Engineeringgel közösen mutatta be Phoenixben az új, 3,9 tonnás közepes méretű teherautóra épített megoldását. Az új jármű 58%-al csökkenti az egy mérföldre vetített üzemeltetési költségeket, miközben a lokális emisszió nulla, a zajterhelés pedig minimális. Az üzemeltetési költségek csökkenésében nyilvánvalóan nagy szerepet játszik az üzemeltetés jellegzetességeiből adódó sok fékezés, és a regeneratív fékrendszer alkalmazása is.

A BYD túl sok technikai adatot nem adott meg, de annyit tudni lehet, hogy 160km (100 mérföld) hatótávval számolnak, amelyet 2,5 töltési idővel lehet elérni a gyár közleménye szerint.